Még alig látszottam ki a földből, de már igen komoly érdeklődést tanúsítottam a formák és színek iránt. Minden elképzelhető lehetőséget igyekeztem megragadni annak érdekében, hogy ifjúi agyamban összeálló festői gondolataimat valamilyen formában ki tudjam vetíteni egy-egy elfogadható nagyságú falfelületre vagy éppen egy kezembe került patyolatfehérre mosott lepedőre. A családi kritika általában messzemenően elítélő volt e tevékenységemet illetően, ennek ellenére sem adtam fel, hanem inkább még elszántabban igyekeztem haladni e magam által választott úton.Ám amikor a pályaválasztás idejéhez érkeztem, hát mindenáron csak a fölszentelt emberek életformáját akartam választani, vagyis egy igazi pap akartam lenni!? Végül aztán semmi sem lett ebből a papi dologból, mert váratlanul szerelmes lettem a szomszédok Mancikájába, ami egyben azt is jelentette, hogy bizony örökre lőttek az én papi mesterségemnek. A Manci meg közben férjhez ment. én meg mélységes bánatomban beálltam henteslegénynek. Voltam én fűszeres, kertes/, fémöntő, villanyhegesztő, mérlegkészítő, szabóinas, míg végül aztán sörfőzőinasnak szegődtem el, amely mesterséget tisztességgel ki is tanultam.

Közelebbi ismerkedésre a művészettel csak 1949-től nyílott igazán lehetőségem a Kőbányai Sörgyárak Képzőművészeti Szakkörében, ahol elsőnek Tarr István szobrászművész okított kitartó türelemmel a műveszettel kapcsolatos tudnivalókra, majd Őt követően Varga Magda festőművésznő foglalkozott velem. Nagy részben Nekik köszönhetem, hogy művészeti tanulmányaimat magasabb szinten folytathattam.

1951-ben sikeres felvételi vizsgát tettem a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Első mesteremben Papp Gyulát tisztelhettem. Második mesterem Kmetty János volt, akit Bán Béla követett s nem utolsó sorban Barcsay Jenő mesteremre emlékszem különleges tisztelettel. Még Krocsák Emilt említve a sorban, állíthatom, hogy az alapot, amire még ma is bizton építhetek, azt Nékik köszönhetem, Viszont, hogy festő lettem, azt csak magamnak. Akaratomnak, hitemnek. Sokat adtam ezért szinte erőn felül, de azért kaptam cserébe jó szót, némi elismerést. És ez így van jól.

Tájképek, csöndéletek, portrék, életképek festője és rajzolója vagyok. És ez már valami. Sajátos meiszteri felfogásomban s érzéseimben bízva végzem festői tevékenységem abban a reményben, hogy inkább többek örömére, mint bánatára teszem ezt.

Első ízben 1976-ban léphettem közönség elé munkáimmal az éppen akkor nyíló Pataky István Művelődési Központban. Azóta már nagyon sok alkalommal találkozhattam az igen tisztelt befogadó közönséggel. Sok munkám került ki Görögországba, valamivel kevesebb Amerikába, míg néhány munkám Kanadába. Hazai viszonylatban több magángyűjteményben s néhány jeles intézmény tulajdonában találhatóak meg.

Szűkebb hazám Kőbánya. Annak idején itt születtem, ebben a számomra igen kedves kerületben, s így mint tősgyökeres kőbányai, ma is itt élek a Borsika utcai kertes-műtermes házamban s dolgozom olyan intenzitással, mintha örökké élnék. S ezt teszem régen megfogalmazott ars poeticám szellemében: Mindig csak úgy érdemes alkotni, hogy az a szemlélődő, számára érthető és élvezhető legyen minden vonatkozásban. Szilárd meggyőződésem, hogy a természet s a valóság igazszeretete s tisztelete nélkül nem lehet őszinte, tiszta s maradandó művészetről beszélni.