Kiállítások, események, (az egyesület története)

2020

2020. 08. 18.

A Csősztoronyban megrendezett, és nagy sikerrel megnyitott “Fényünnep”
kiállításunk története tovább folytatódik. Mint azt a kiállítás megnyitóján Földényi Krisztina elmondta, a kerület első összejövetelét ünnepelhettük aznap, a különleges egészségügyi helyzet óta. Most az a különbség, hogy Takács István, a Kőrösi Művelődési Központ nyitja meg a kiállítást.

A képhez tartozó alt jellemző üres; fényünnep-helytörténeti-15x21-2-707x1024.jpg a fájlnév

2019

márc.21-ápr.11: Fővárosi központi Szabó Ervin könyvtárban, „Kaleidoszkóp” c. kiállítás 2019 március 21 csütörtök 18 órakor volt a megnyitó.

A képhez tartozó alt jellemző üres; meghívó-724x1024.jpg a fájlnév
május: a Kondor Béla közösségi házban „Ritmus” c. kiállítás
júniusban: Sáfár Pál Kőbánya díjazottja
június 25-től: Biennálé „Áramlás” címmel
június: Szt. László napok, akciófestés
júl. 2-szept.1-ig: Debrecenben kiállítás „Lendület” címmel
dec. 1-től Kőrösi sétányon utcatárlat
2019-ben újult meg a honlapunk Csomós Zoli és Pallagi Béla segítségével, plusz tárhelyet vettünk
2019-ben Kiállítások egyes egyesületi tagok részvételével, Laukó Pál szervezésében a Benczúr Házban, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, a „Moha Ház”-ban és az Artézi Galériában.

2018
február 8-22.: Kiállítás a „Mag” galériában, Kőhegyi Gyula szervezésében
június 23.: Szt. László napok , akciófestés az „X” jegyében
jún. 29-szept. 6: Pécs, „Nyári fények” kiállítás
június: Kőhegyi Gyula Manninger Miklós kulturális díjat kap
július: Kapolcs: „kerítéstárlat”, családi foglalkozások, festés-akciók kézműves foglalkozások: Hajnal Piri, Orosz Ágoston, Krausz Margit és Gál Magdi
okt. 18-tól egy hétig: „Festészet Nap”-ja alkalmából
kiállítás Körgalériában és interaktív kollázs-készítés
2018-ban adtuk be a kérelmet a Halom utcai helyiségre

2017
március: Vazinai Mari átadja a tisztséget
május 28.: Az Újhegyi Közösségi Háznál Horváth György és Tényi Kati foglalkozásokat tart, a „Tér-Köz” projekt lezárása
Orosz Ágoston új, egységes arculatot tervez kiadványhoz és plakáthoz
2017. E. Szabó Margit Kőbánya kitüntetettje

X. Biennále – Utak és terek (2017)
2017. szeptember 20-án, szerdán 18 órakor a Kőrösi Galériában.                                       

Magyar rapszódia (2017)

2017. május 30. 17.00 EKMK Vitkovics Alkotóház és Művésztelep, Eger
A Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesületének kiállításmegnyitója
Megnyitja: Gál Magdolna festőművész, művészetterapeuta
Közreműködnek: az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola AMI növendékei és tanárai
Megtekinthető: 2017. május 3 . és június 23. között, hétköznap 9-től 16 óráig, szombaton 10-től – 13 óráig. (Eger Kulturális Központ)
június 3.: Eger, a Vitkovics házban művészeti foglalkozást tart Gál Magdi, Krausz Margit, Tényi Kati
2016

Új-Város-Kép (2016)

A Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesületének kiállítása az Újhegyi Közösségi Házban 2016. szeptember 14-ig.

Művészeti nyár (2016)


2015

IX. Biennále Mozgásban (2015)


2014

Együtt (2014)


2013

ÚjLenyomatok (2013)


2011

“Kedves Mester – Kedves Tanítvány”
Molnár C. Pál és T. Varga Hanna “Kedves Mester – Kedves Tanítvány című kiállítása 2011. augusztus 13-szeptember 4-ig tekinthető meg Zánkán, a Faluházban.

Színterek
Krausz Margit festőművész Színterek című kiállítása látható 2011. július 23. és augusztus 20. között Balatonkenesén a Könyvtárban és a Református Gyülekezeti Házban.

A körtől a gömbig

A képhez tartozó alt jellemző üres; akortol750.png a fájlnév

A körtől a gömbig
VII. Biennále – megnyitó a Pataky Galériában 2011. június 9-én 17 órakor Meghívó

Városkép
A KKIE csoportos kiállításának megnyitója 2011. március 31-én 18 órakor lesz a budaörsi Zichy majorban (Budaörs, Clementis László 22.)

Városkép
A KKIE csoportos kiállításának megnyitója 2011. március 3-án 17 órakor lesz a Ferencvárosi Pincegalériában (Budapest, IX. Mester u. 5.)

“Üvegmögöti csöndben”
Pilinszky János verseinek ihletésére Földes László Hobo gondolatai és Szabadi Katalin festőművész képei a Debreceni Csokonai Színházban tekinhetőek meg 2011. február 16-tól két héten át.

Ágas-bogas
Csáki Gyöngyi Ágas-bogas című textilkiállítása 2011. február 25-március 13-ig látható az Erdős Renée Ház, Renée Cafée-jában (1174 Budapest, Báthory u. 31.)

Város-Tér-Kép

A Város-Tér-Lép elnevezésű kiállítás a Könyves Vasárnap című rendezvény művészeti programjaként október 10-től várja mindazokat Budafokon, akik a főváros kerületei közül kíváncsiak Kőbánya világára, az itt élő és alkotó képzőművészek, iparművészek munkásságára. – Somogyi F. Anikó cikke a Magyar Hírlapban jelent meg. A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.

Életutak – Kőbányai művészportrék
Keresse a ZuglóTV műsorán!
2010

2010. szeptember 14-től
tekinthető meg Koós László (1948-2010) szobrászművész posztumusz kiállítása a Tető Galériában (1115 Bp. Ecsed u. 13.).

2010. június 23-tól augusztus 25-ig
tekinthető meg Szabadi Katalin festőművész Határtalanság című kiállítása a Nyírő Galériában (Bp. XIII. Lehel út 59.).

2010. június 17-július 20-ig
tekinthető meg Kovács G. Tamás Legyen minden sokszor című kiállítása a Kőbányai Könyvtár Artotékájában.

2010. május 6-június 14-ig
tekinthető meg Fábián Rózsa Válogatás 60 év grafikáiból című kiállítása a Kőbányai Könyvtár Artotékájában.

2010. április 1-24 között
tekinthető meg E. Szabó Margit (Tita) textilművész Szín-ezüst című kiállítása a Ferencvárosi Pincegalériában.

Zsemlye Ildikó és mások kiállítása
Zsemlye Ildikó, Góra Orsolya és Székely Annamária festőművészek tárlata a Duna Galériában látható 2010. március 31-április 18 között.

2010. március 4-től április 5-ig
Krausz Margit
 képzőművész kiállítása az Artotékában.

2010. március 4-től március 27-ig
Kelebi Kis István
 képzőművész és Béres János szobrászművész kiállítása Keresztutak címmel a Keresztury ÁMK- Gönci Galériában.

KKIE a Twitteren
2010. márciusától megtalál minket a Twitteren is. Kövessen minket:
@kkie_hu (RSS csatorna)

Könyv Zsemlye Ildikóról
Megjelent és megvásárolható Wehner Tibor Zsemlye Ildikóról írt kötete, melyet a Hungart Egyesület adott ki.

Meiszter Kálmán festőművész kiállítása
2010. február 19-től március 12-ig a Pataky Művelődési Központ Galériájában. Megnyitotta dr. Kelényi István művészettörténész.

2010. február 14 – 26 között
Kelebi Kis István
 képzőművész kiállítása látható a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Elméleti Galériájában.

Szabadi Katalin kiállítása
Szabadi Katalin kiállítása az Újpest Galériában 2010. január 7. és 2010. január 24. között. A kiállítást január 7-én 18 órakor Feledy Balázs író nyitotta meg.

Hogyan nézzünk képeket?
A Szent László Napokon 2009. június 27-én 15 órakor és 28-án 11 órakor Bálványos Huba grafikusművész “Hogyan nézzünk képeket?” címen tárlatvezetést tart. Meghívó

KOCKÁZ(Z)UNK BIENNÁLE
2009. június 12-30. KOCKÁZ(Z)UNK BIENNÁLE a Pataky Galériában

Varga Hanna festőművész köszöntése
2009. március 26-án 17 órakor a 90 éves Varga Hanna festőművész köszöntése, a Pataky Művelődési Központban

2008. augusztus 31-én
OMNICOLOR TV a FŐNIX csatornán, UHF 31-en, földi sugárzással.
Ez is Budapest: Téglák a kőbányai képzőművészek között (17 perc)
Adás 2008. augusztus 31-én, 19 órakor, ismétlés szeptember 1-jén 15.30-kor.
A felvétel a 2008. május 29-i MALTER rendezvényen készült.

2008. július 14.
Varnusz Xavért életútja, folyamatos, aktív művészeti tevékenysége, a kulturális életben való szerepvállalás okán a Kőbányai Képviselő-testület 2008-ban a “KŐBÁNYA KIVÁLÓ MŰVÉSZE” címmel tüntette ki.

2007. december 14-2008. január 12-ig
Küzdi András ötvös- és szobrászművész

kiállítása látható a Kőbányai Könyvtár Artotékájában
Budapest, X., Szent László tér 7-14.

2007. december 7-21-ig
Kelebi Kiss István képzőművész

kiállítása látható a Pataky Körgalériában
Budapest, X., Szent László tér 7-14.

2007. szeptember 21-október 12-ig
Krausz Margit festőművész

kiállítása látható a Pataky Művelődési Központban
Budapest, X., Szent László tér 7-14.

2007. április 23-május 11-ig
Koós László szobrászművész és Koós Lászlóné fotós

“A természet megállított pillanatai” című kiállítása látható a Kőbányai Szabadidőközpont Kő Café Galériájában.
Budapest, X., Előd u. 1.

2007. április 5 – 28-ig tekinthető meg
Kenéz György búvárfotós “Szépség, Tenger a neved” című kiállítása
a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban.
Gyöngyös, Barátok tere 3.

2006. november 24 – december 15-ig volt látható
Meiszter Kálmán festőművész kiállítása
a Kőbányai Családsegítő Szolgálat épületében.
Budapest, X., Sibrik Miklós út 76-78.

2006. november 15 – december 15-ig volt megtekinthető
Szabadi Katalin festőművész kiállítása
a Pataky Művelődési Központ körgalériáján.
Budapest, X., Szent László tér 7-14.

2006. november 29.
A Kőbányai Képző- és Iparművészek honlapja kikerül az Internetre.

2006. augusztus 19.
A Kossuth Rádió 2006. augusztus 19-én, Kézjegy című kultúrális műsorában számolt be a kőbányai művészek 2006. augusztus 16. és szeptember 10. között a Párkányi Városi Galériában bemutatott kiállításáról.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.