Zsila Sándor fotóművész

Szakmai önéletrajz

Születtem, 1958 április 16-án Budapesten. Azóta is itt élek, amolyan tősgyökeres Pestinek számítok. Gyerekként is érdekeltek a színek és formák, mindig jó kézügyességgel rendelkeztem. Szerettem alkotni, építeni, szerkeszteni. Úgy tűnt, hogy műszaki pályán jól megállnám a helyem. Ám egy késő gyerekkori gyermekbetegség miatt, (mert a gyógyulási folyamat nagyon elhúzódott) a műszaki pálya helyett ipari tanuló lett belőlem. Noha nagyon jó szakembernek tartottak, soha sem éreztem otthon magam ebben a környezetben.
Tizenhat éves koromban találkoztam először fényképezőgéppel, azóta folyamatosan fényképezek. Megtanultam annyit, amennyit engedett a sors, ám folyamatosan úgy éreztem, hogy minden időmet fényképezéssel kellene töltenem. (Ez az álom a mai napig sem valósult meg.)
1987-ben tagja lettem a NIMRÓD fotóklubnak. Ez nagy előre lépésnek számított, mert ide olyan fotósok járnak, akik szeretnek a természetben fotózni. Sok barátra leltem ebben a közösségben. Már ebben az évben részt vettem a Nimród fotóklub éves nagypályázatán és az a megtiszteltetés ért, hogy a verseny nyerteseivel együtt, életemben először alkotóként részt vehettem a pályázat kiállításán. Azóta is (’89 és ’90 kivételével) rendszeresen részt veszek a NIMRÓD Fotóklub kiállításain, rendezvényein. A klubnapokon ma már én segítem a közösséget tanácsaimmal, zsűrizek, eladásokat tartok különféle témákban.
Az 1989-ben alakult naturArt (Magyar Természetfotósok Szövetsége), 1990 őszén tagjai közé felvett, majd ’92-ben a szövetség titkárának választott. Összesen 15 évig, (lemondásomig) 2007. 08-ig, voltam vezetőségi tag, ezt követően az Ellenőrző Bizottság tagja vagyok.
1997 júniusában felvettek a Magyar Fotóművészek Szövetségébe.
2001. május. Alapító tagja vagyok a budapesti Fényecset fotóklubnak, majd 2003-tól az önálló egyesületté alakulás után pedig elnöke.
2010-től az MFSZ Etikai Bizottságának tagja voltam 2015. szeptemberig
2015. januárjától rendes tagja vagyok a Fotó Natura természetfotós egyesületnek
2015. szeptemberétől az MFSZ közgyűlése vezetőségi tagnak választott.
2015. decemberétől a MAOE fotóművészeti tagozat választmányának tagja, egyúttal a MAOE nagy választmányának felügyelő bizottsági tagja.

Ars poetica
Célom, a természetfotózás eszközével bizonyítani azt a csodát, ami körülvesz minket, a Természet szépségét, erejét, gyengédségét, szeretetét és sorolhatnék még sok általában inkább emberre utaló jelzőt. Számomra a Természet annyit jelent, mint másoknak a Templom. Csodálatos érzés, semmihez sem fogható, egyszerűen …. OTTHON VAGYOK A TERMÉSZETBEN.

Zsila Sándor

Közéleti tevékenység: kiállítás, rendezvény, felsorolás a teljesség igénye nélkül:

* ’94 és 95-ös évadban a Kassai Thália Színház fotósa. (’96-ban a társulat önállóságán súlyos csorba
esett.) Néhány pozitív változásnak köszönhetően 1998-ban ismét felkértek a feladat ellátására.
* 1998. Kezdeményezője, alapítója, majd vezető helyettese a FMSZ új alkotócsoportjának a
Camera Natura (Természetelvű Alkotó csoport) nevű társaságnak.
* 1999. NIMRÓD fotóklub „Találkozás a Természet”-tel pályázat: Fődíj (Nagygyörgy Sándor Díj)
* 2000. októberében fotósiskolát indítottam, amely 10 évig töretlen lendülettel évente ismétlődött.
* 2001. Az első csoport megalapította a Fényecset Fotóklubbot, melynek elnöke a mai napig.
* 2004. A Fényecset Fotóklub megrendezi az ország első Természetfotós Fesztiválját,
a Fényecset Természetfotós Napok-at.
* 2005. Elkészül az Otthon a Természetben CD-ROM. Bemutató: Mai Manó Ház Napfény műterem.
* 2005. Megszületik a www.zsila.hu, amely 2016-ban megújult.
* 2005. Megjelenik a Természet művészete kötet (Zsila – Vizúr szerzőpáros, kiadó: Alexandra)
* 2006-ban a Fényecset Fotóklub Egyesület ismét megrendezi a 2. FTN-t. Ez alkalomból természetfotós
témájú diaporámák versenye is volt, az első ilyen jellegű megmérettetés hazánkban. Az Adagio
második lett, a „SanyiBácsi világa” pedig a Naitonal Geographic különdíját kapta.
• 2007. A világon először Online-Sulit sikerült elindítani, ami azóta évente ismétlődik.
A résztvevők nagy örömüket lelik a tanfolyamban, ország és Európa szerte – Nyíregyházától Brüsszelig.
* 2008. Április: „Elfeledett érzések?” Második bemutatása: Fonyód, majd 2009-ben Lábatlanon is.
* 2010. január. Életem első nagy kalandja: 12 nap fotózás Costa Ricában, két tanítványommal.
* 2010. szeptember: Costa Rica, az állati édenkert (közös kiállítás: Magyar Természettudományi Múzeum)
* 2014. május Esztergomi Biennálé
* 2015. január: Az „Elfeledett érzések?”újabb bemutatója Pécsen
* 2016. február: Az „Elfeledett érzések?” bemutatója ezúttal ismét Budapesten, a MAOE székházában.
* 2018. január 9. „Boldog órák szép emlékeképen…” magyar Természettudományi Múzeum
* 2018. március 20. „Boldog órák szép emlékeképen…” Nagykanizsa Thúry György Múzeum
* 2018. május 10. „Boldog órák szép emlékeképen…” Hódmezővásárhely Alföldi Galéria

Az elmúlt években részt vettem több nemzetközi pályázaton: Romániában, Olaszországban, Németországban, és a MAOE egyesület rendszeres kiállításain.

Kapcsolat a művésszel

zsila.online@gmail.com

Jelenlegi kiállításom

A képhez tartozó alt jellemző üres; meghívó-724x1024.jpg a fájlnév

Alkotásaimból

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.