Varnusz Xavier fotoművész (1931-2016)

Kőbányán születtem. A Szent László Gimnázium (művészettörténetet és latint is tanító) humán szakán érettségiztem. Zongoraművészi diplomám van. Életem kulturális érdeklődési köre három pillérre épül fel. Az első: a muzsikálás és komponálás. Kenyeremet is ebből kerestem meg. A második, ami foglalkoztat, a fotografálás szerteágazó művészetének – azok folytonos változásainak – állandó tanulmányozása és kísérletezés olyan képek előállítására, ahol a harmonikus színek, formák egyensúlyán túl a megszületendő látvány feltétlenül sugalljon valamiféle üzenetet, gondolatot is. Különben – ennek híján – a végeredmény csupán egy könnyen felejthető, üres l’art pour l’art látvány lenne. Végül harmadik érdeklődési területem az írás. Második, életrajzi epizódokat tartalmazó könyvem anyaga nyomdakész állapotban van. Írok novellákat, esszéket, újságcikkeket stb. Két – fotóimat tartalmazó – könyv társtulajdonosa vagyok fiammal. Úgy érzem, hogy a zenélés, a fotografálás és az írás, bár mindegyik merőben más műfaj, azok érdekes módon mégis egymást építő erővonalak.”

Varnusz Xavér 2006 óta volt tagja a Kőbányai Írók és Költők Egyesületének. Életútja, folyamatos, aktív művészeti tevékenysége, a kulturális életben való szerepvállalás okán a Kőbányai Képviselő-testület 2008-ban a “KŐBÁNYA KIVÁLÓ MŰVÉSZE” címmel tüntette ki.

Varnusz Xavér. Kőbánya Kiváló Művésze 2008.
Oszvald György: elment a polihisztor
Búcsúzunk Varnus Xavertől (1931-2016)

Válogatás csoportos kiállításaiból

2008: Budapest-Bécs-Párizs-London – Artotéka, Kőbányai Könyvtár, Budapest
2008: Faluház, Balatonkenese
2007: Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest
2003: Rátkai Márton Művészklub, Budapest
2002: Életműkiállítás – Pataky galéria, Pataky Művelődési Központ, Budapest
2002: Hotel Ibis Volga, Budapest
2002: Gazdagréti közösségi ház, Budapest
2002: Kőbányai Szabadidő Központ (Köszi), Budapest
2001: Artotéka, Kőbányai Szabó Ervin Könyvtár, Budapest
2001: Örök Mozgó Filmmúzeum, Budapest
2000: Olof Palme emlékház, Budapest
1999: Art Café (volt Csontváry terem), Libri könyvpalota, Budapest
és a KKIE csoportos kiállításai

Plein air

Varnusz Xavier alkotásaiból

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.